Dr. Hetzman T. László főorvos

2005-ben Summa cum laude diplomázott a Budapest Semmelweis Egyetemen. Tanulmányai egy részét Németországban, Angliában és az Egyesült Államokban végezte. 2012-ben szerzett ortopédia és baleseti sebész, majd 2016-ban pedig oxyológia és sürgősségi orvostani szakvizsgákat.

2005-től az OMSZ-nál mentőtiszt majd mentőorvosi státuszban dolgozik. Diplomamunkáját súlyos sérültek ellátásáról írta, fiatal orvosként a Honvédkórházban kezdte meg munkáját, ezek mellett 2007-től légimentő orvosként a Magyar Légimentő Nonprofit Kft.-nél kezdett el dolgozni.

2012-től az angol légimentésben dolgozik részállású konzultánsként. 2013-tól 3 éven át látta el a Légimentő szolgálat orvos igazgatói feladatait. Ez idő alatt folytatódott a standardizációs folyamatok és a szimulációs képzések fejlesztése. Az Európai légimentő Szövetségbeli (EHAC) tagság mellett 2014-től az EHAC orvosszakmai munkacsoport társelnöki funkcióját töltötte be, majd 2017-től az EHAC igazgatótanácsnak is tagja lett. 2017-től a Légimentő szolgálat tudományos főtanácsadója. A FAAME (Forum for Air Ambulance Experts) alapító tagja. 2013 óta tagja az EUPHOREA (European Prehospital Research Alliance) munkacsoportnak.

2019-től, sikeres pályázat után, a Honvédkórház Sürgősségi Centrumának centrumvezető főorvosaként kezdett dolgozni. Amerikai szívtársaság PALS, ACLS oktató ezek mellett ATLS, MIMMS, ETC provider és instruktor potenciál. Kiterjedt nemzetközi légimentő és sürgősségi orvosszakmai kapcsolattal rendelkezik, több hazai és nemzetközi konferencia és tudományos fórum szervezésében részt vesz.

Szakmai munkája fókuszában áll a:
– Prehospitális és hospitális sürgősségi orvoslás
– Súlyos sérült ellátás
– Prehospitális életmentő sürgősségi beavatkozások és implementációjuk
– Prehospitális vér transzfúzió és hazai bevezetése
– Standardizáció és rendszerfejlesztés
– Oktatás és szimulációs képzés Publikációi, szerzőként, társszerzőként és szerkesztőként megjelentetett eljárásrendjei és könyvfejezetei a fentiek köré csoportosulnak.